Talán meglepően hangzik, de a híres-hírhedt hamburgi Reeperbahnon szerettem meg ezt az édességet. Nem vagyok édesszájú, desszertek közül csak a túrós és diósakat szeretem. Egy átmulatott éjszaka után egy arab-török-mindegy milyen éjjel-nappali kifőzdében elfogyasztott, másnap fosató gyíkhúsból készült gyros után szinte kötelező volt néhány falatkával benyomni ebből az émelyítően tömény édességből. Azóta úgy évente egyszer rám tör az ellenállhatatlan baklava vágy. Most is így történt. Én jobban szeretem, ha van egy kis tartása az édességnek, ez alaposan elázott a híg mézes-cukros lében, de jól esett.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
